Magyarország 2016. évi Országúti Kerékpáros Bajnoksága – eredmények

2800 X 1800 mm BANNER - szponzorfal RGB(2) Az Országos Szezonnyitó verseny után ismét Bonyhád adott otthont egy rangos kerékpárversenynek, de most először Felnőtt és Utánpótlás Országos Bajnokságnak.
Vasárnap délelőtt az ifjúságiak (U19, 125 km), haladók (U15, 50 km) és kezdők (U13, 25 km), míg délután a felnőttek (Elit és U23, 150 km), Serdülők (U17, 75 km) és a felnőtt nők (Welit, 75 km) mezőnyversenyeire került sor a Kisdorog-bonyhádvarasdi körben bonyhádi rajttal és céllal.

A 30 C fokos szeles időben mérte össze tudását a közel 200 induló. A 25 km körpályán Bonyhádvarasdot övező meredek emelkedők darabjaira szedték a mezőnyöket, amelyeket követően az élen haladókat is megkínzó hőség miatt, az utánpótlás korosztályoknál felzárkozásokra is sor került. A lüktető iram miatt a haladóknál és a serdülőknél a csapat taktikáé volt a főszerep a végelszámolásnál, a kezdőknél az ifiknél és a felnőtteknél pedig a végeredmény, inkább az erőviszonyokat tükrözte.

A kezdőknél Magyar Gergő (Győri AC), az ifi fiúknál Peák Barnabás, Ifi lányoknál Kapott Szonja, U23 Fiúknál D Kovács Dávid (mindhárom Tipográfia), Elit Férfiaknál Pelikán János (Team Amplatz- BMC) és az Elit nőknél Király Mónika (SC Michaela Fanini) az Időfutam OB után ismét diadalmaskodott.

Gratulálunk a győzteseknek és a helyezetteknek!

ob_plakat_2016

13. Sajó Péter Emlékverseny és Országos Szezonnyitó kerékpárverseny

Az Országo Szezonnyitó kerékpárverseny önálló futamként kerül megrendezésre április 3-án vasárnap, összetett értékelés nincs!

Rendező:

  • Szekszárdi Szabadidős Kerékpáros Egyesület
  • Schneider Konrád 7100 Szekszárd, Petőfi u.13.
  • Tel. 06-74/316-455 +36-70/313-58-45
  • schgz@freemail.hu, www.szszke.net

 Időpont:

  • 2016. április 2-3, szombat- vasárnap

 Helyszín:

  • Várdomb, Bonyhád és Tolna Megye

Szakaszok.

  1. Egyéni időfutam verseny (2016. 04. 02. szombat 14:00)

Verseny típusa: Országúti egyéni időfutam, igazolt licenccel rendelkező utánpótlás és amatőr felnőtt( Open) kerékpárosok részére.

Program:

Rajt és cél: Várdomb déli határában az 56-os út 15 és 16 km szelvénye közti sárpilisi úton

Start: Folyamatosan, várhatóan a következő időpontoktól

  • U13 14.00 5 km fordítós
  • WU17 14.15 5 km fordítós
  • U15, 14.30 10 km fordítós
  • U17, 15.00 14 km fordítós
  • WU19 15.30 14 km fordítós
  • U19, 15.45 14 km fordítós
  • Open 16.00 14 km fordítós

Az igazolt utánpótlás korosztályokban csak az országúti kerékpár engedélyezett (csak időfutam bukó, könyöklő és teli kerék nem!)

Versenyközpont: 2016. 04. 02. 12:00 – 13.00 között lesz nyitva a technikai értekezlet 13.00 – 13.30 között zajlik a csapatvezetők és a versenybíróság tagjainak részvételével.

Díjazás: Egyéni érem díjazás 1-3.

Díjkiosztó az Open verseny befutója után 16.30-tól.

Nevezési díj:

  • Előnevezésben utánpótlás U19 ig 1000,- Ft (MKSZ Licences 500,- Ft),
  • felnőtt Open 2.000,-Ft,- Ft/fő (csak 03. 30.-ig megküldött nevezések esetén).
  • A helyszínen nevezés nincs !
  • A nevezési díj minden esetben a helyszínen fizetendő 13.00-ig!

Előnevezési határidő: 2016. 03 30. szerda

  1. Országos Szezonnyitó kerékpárverseny (Országúti mezőny). (2016. 04. 03. vasárnap 10:00)

Verseny típusa: Országos nyílt Országúti mezőnyverseny, igazolt licenccel rendelkező U13 (2004-2005), U15 (2002-2003) U17 (2000-2001), U19 (98-99), U23 (94-97), Elite (93- ) versenyzők és amatőr(1976 után születettek), Senior 1(1972-1976)- Senior 2(1967-1971)- Senior 3 (1966-ban és előtte születettek) kerékpárosok részére.

Útvonal: Bonyhád- Zomba-Paradicsompuszta -Kisdorog -Bonyhádvarasd-Bonyhád- (Tolna megye)

Program:

Rajt és Cél: Bonyhád, Körősi Csoma Sándor utca 20. szemben (mint 2015-ben)

Start:

  • U13, WU15 (fordítós !) 10.50 20 km -
    fordító: Kisdorog előtt az elágazóban.
    Célba érkezés várható időpontja: 11.25-től
  • Elite, U23 11.00 125 km – 5 kör
    Célba érkezés várható időpontja: 14.00-tól
  • U19, 11.00 100 km – 4 kör
    Célba érkezés várható időpontja: 13.35-től
  • Amatőr férfi 11.05 100 km – 4 kör
    Célba érkezés várható időpontja: 13.45-től
  • U17, WU19, Nők 11.10 50 km – 2 kör
    Célba érkezés várható időpontja: 12.30-től
  • Senior 1,2,3 11.15 50 km – 2 kör
    Célba érkezés várható időpontja: 12.35-től
  • U15, WU17, 11.20 25 km – 1 kör
    Célba érkezés várható időpontja: 11.55-től

Díjkiosztó az az Elit-U23-as verseny befutója után 14.30-tól.

Díjazás:

  • Egyéni érem díjazás 1-3, győzteseknek tárgyjutalom.
  • a hosszútáv abszolút 1-3 helyezettje 15-10-5 ezer forint pénzdíjban részesül.

Nincs összetett értékelés !

Nevezési díj:

  • Előnevezésben utánpótlás U17 ig 1500,- Ft (MKSZ Licences 1.000,- Ft),
  • U 19 és felnőtt 3.000,- Ft/fő (MKSZ Licences 2.000,-Ft) (csak 03. 30.-ig megküldött nevezések esetén).
  • Helyszínen 3000,- ill. 6.000,- Ft/fő.
  • A nevezési díj minden esetben a helyszínen fizetendő 10.00-ig!

Előnevezési határidő: 2016. 03 30. szerda

Letölthető versenykiírások:

Térképek: körpálya, befutó

Tolna megye nyílt Cyclo-Cross Bajnokság 2015. 12. 13.

Rendező:

Szekszárdi Szabadidős Kerékpáros Egyesület
Szekszárd, Petőfi u 13.

A verseny fővédnöke: Filóné Ferencz Ibolya Bonyhád Polgármestere

Verseny típusa: Cyclo – cross kerékpár verseny igazolt és nem Igazolt versenyzők részére. Indulás Mountain bike kerékpárral is lehetséges. A 2015. évi Bajnokság korosztályai érvényesek! 

Verseny helye: Bonyhád- Ifjúsági Park (Budai Nagy Antal és Liget utca által határolt terület)

Ideje: 2015. 12. 13. vasárnap 10:30 óra (Elit-U23 rajt várhatóan 11:45-kor)

Program:

A természetes és mesterséges akadályokkal tűzdelt 2000 ill. 1200 méteres körpályán küzdenek meg a bajnoki címért és a helyezésekért a versenyzők.

Iskolások óvódások versenye:

  • 2006 és az után születettek.
  • U13 és U15 15-20 perc (1200 m kör)
  • U17 és a Nők 30-35 perc(2000 m kör)
  • U19, Hobby és Senior 40-45 perc (2000 m kör) felnevezés lehetséges !
  • U23 és Elit versenyzők pedig 50-55 perc (2000 m kör)

A versenyen mindenki a saját felelősségére vesz részt. Fejvédő használata kötelező!

Díjazás: érem díjazás, tárgyjutalmak korosztályonként.

Nevezés:

  • Iskolás óvodás: ingyenes,
  • U15-ig: 500,- Ft,
  • U17-U19: 1000,- Ft,
  • Felnőtt: 1500,- Ft

9:30-tól a helyszínen, de kérünk minden érdeklődőt, lehetőség szerint legkésőbb az alábbi elérhetőségeken 2015.12.10. (csütörtök) 18 óráig (név egyesület és születési dátum megadásával) előre jelezze indulási szándékát!

Versenyszervező:

Schneider Konrád: 7100 Szekszárd, Petőfi u. 13.
Tel és Fax: + 36-74/316-455

+36-70/ 313-5845
e-mail:schgz@freemail.hu, web: www.szszke.net

A rendező a változtatás jogát fenntartja magának !


Ifjúsági park